Hogy mennyire tud vicces lenni az Európai Unió, vagy általában véve a politika, azt döntse el mindenki maga. A karikatúrák viszont csodákra képesek, felkerekedtem hát, hogy megnézzem a „Benne vagyunk az EU-ban” című vándorkiállítást Sárospatakon.
Karikatúra? Egyrészt hatalmas fejek, fülek, vagy szemek és aránytalanul csenevész test. Esetleg a történelemkönyvek szórakoztató illusztrációi a hidegháborúról, amiket az órai una-lom közepette nagy élvezettel lehetett tanulmányozni. Vagy egy szélsőséges eset, az Uborka című műsor a ’90-es évekből, amit gyerekkoromban is élvezettel néztem, jóllehet egy szót sem értettem belőle. Az volt a mi Teletabink, Torgyán József alakja mai napig hűen él memóriámban. A 2009 óta az országot járó, tagságunk 5. évfordulójára összeállított tárlat mindenesetre mást nyújtott.
Az ürességtől kongó, egyébként rendkívül impozáns kiállítótér egy cseppet sem lepett meg: hozzászoktam, hiszen magam is rendszeres kiállítás-látogató vagyok. Fel is húztam az új ci-pőmet, tudtam, nem ma fogják letaposni az orrát. Annál nagyobb meglepetés ért, amikor a Tourinform Iroda munkatársa azt mondta, hogy naponta 3-4 ember megnézi, sőt, olykor egész csoportok is. Ne értsük félre, az alacsony létszám cseppet sem arról tanúskodik, hogy az em-bereket nem érdekli az EU. Kis túlzással élve kevés olyan kisebb kaliberű kiállítás van, me-lyet nagyobb létszámmal látogatna a magyar.
A fantáziával ezúttal sem volt baj, ahogyan a rajztudással, tehetséggel sem. Mégis, mintha valamilyen plusz hiányzott volna a legtöbb képből. A hot-dog virsli nélkül talán túlzó ana-lógia, inkább legyen a krumplipüré vaj nélkül. Finom, finom, de mégsem az igazi. Volt itt csillagokkal hullahoppozó kislány, húszezressel bábozó Euró, elgyötört szamárként az öreg kontinens felé rohanó magyar nemzet, de a fanyar, a karikatúrára olyannyira jellemző humor kevés kivételtől eltekintve hiányzott. Persze voltak pozitív példák is.
Mint például a Valahol Európában című képen, melyen két német polgár a szelektív hulla-dékgyűjtő kukák előtt azon töpreng, hogy „a Magyarországra küldendő szemetet melyikbe kell dobni”. Vagy az Egy vályúból, esetleg Diós Magda Egységes piac az EU-ban elnevezésű alkotása, mely három, a testét külföldi városokban áruló, nem mellesleg diplomás magyar lány módos életét jeleníti meg.
Egyébként a képek markánsan kirajzolódó véleményt tükröznek hazánk helyzetéről az EU-ban. Szinte kivétel nélkül szolgai, meggyötört, csatlós szerepben kullogunk feletteseink ár-nyékában, egyébként is sanyarú helyzetünket pedig az európai döntéshozatal csak súlyosbítja. A sokszínűségből sablon, a tervekből szimpla ígéretek, az álmokból rémálmok lesznek, az önkritika tehát jó magyar szokás szerint önsanyargatásba hajlik. Persze vannak külföldi mű-vészek rajzai is, akik szerencsére megkímélik hazánkat, és inkább az EU intézményrendszerét illetik kíméletlen kritikával.
A helyzet azért mégsem ilyen sanyarú, gondoltam magamban az utolsó képpel is végezvén, lássuk be, csak azt lehet bírálni, aminek pozitívumai is vannak. Én például morogtam azon, hogy miért nem nézi meg több ember a kiállítást, ugyanakkor örültem annak, hogy nem ta-posták le a cipőmet és nem kellett a bejáratnál várakoznom.
Szerző: Barna Péter
