Április 15., péntek reggel háromnegyed hat, Kossuth tér. Nagyon hideg. Kinek jut eszébe péntek reggel ötkor kelni azért, hogy három órával később egy másik városban álljon munkába? Nos, az újságírók egy külön kategória. Nem volt mit tenni, összeszedtem magam, és irány a Néprajzi Múzeum lépcsője, hogy onnan eljussak a telekommunikációs miniszterek balatonfüredi tanácskozására.
Izgalmasnak ígérkezett a program, mert végre új helyszín is bemutatkozott. Az odajutást a Külügyminisztérium biztosította. Azt mondták, lesz sajtóbusz, ami levisz és vissza is hoz.
Gondoltam, a buszon hunyok még egyet, senki nem veszi majd észre. Ehhez hozzátartozik, hogy a busz nálam a nagy, 45 fős járművet jelenti, legalább három tengellyel, böszme nagy motorral. Volt is nagy meglepetés, amikor pontban háromnegyed hatkor az Alkotmány utcából kifordul négy darab fekete, sötétített üvegű Volkswagen kisbusz. Pont olyan, mint amilyenekkel a minisztereket szokták szállítani. Azt hittem, véletlenül álltak meg a múzeum előtt, ahonnan pár percen belül el kellett indulnunk. Az első járműből kiszállt egy keménykötésű, de vidám fickó, és azt mondta: ők visznek minket Füredre.
Eltelt pár pillanat, mire rájöttünk, hogy ez nem vicc. Tényleg ezek a fiúk fognak minket levinni, mintha legalább olyan fontos résztvevői volnánk a konferenciának, mint maguk a miniszterek. Négyen voltunk a négy autóra, szóval akár külön-külön is utazhattunk volna, de azért az már nagyon uras lett volna, így hát mind egy járműbe ültünk. Pontban hatkor indultunk, és már az első jobbkanyarnál tudtuk, hogy ez nem lesz egyszerű menet, ezek a kormányőrök gyakorlatozni fognak az egész út során. Így is lett.
Amint elértük a Budaörsi utat, irány a belső sáv, padlógáz, és hadd szóljon. Az autópályán a szabályos közlekedés határát súrolva, 140-nel mentünk úgy, hogy a konvojban haladó járművek között maximum fél méter távolság volt. Tisztára, mint a nagyok, gondoltam. Szóba elegyedtem az MTI fotósával, aki korábban a köztársasági elnök személyi fotósa is volt. Tőle megtudtam, hogy amikor tényleg fontos embereket szállítanak, akkor 180-al mennek. És akkor is fél méterre egymástól. Mondanom sem kell, végig a belső sávban haladtunk, és nem is nagyon hagyott le minket senki. Illetve egyszer, de akkor egyből ment a rádiós beszólás az elől haladónak: „Csabikám, letolnak, mi van veled?”
Az autópályát úgy hagytuk el, hogy a kijárat előtt 100 méterrel még a belső sávban haladtunk utazósebességgel. Természetesen, amikor másik jármű akadályozta volna az utunkat, kicsapták a villogót, és nem volt apelláta. Ez akkor volt izgalmas, amikor kétirányú útszakaszokon előztünk. Az elől haladó csak akkor húzódott vissza a sávba, amikor a mögötte haladó három társa már befejezte az előzést. És ha jött valaki szembe, akkor azt finoman az út szélére kényszerítette.
Végül másfél óra alatt értünk le a Balaton parti városkába. Fél 8-kor szálltunk ki a konferenciának otthont adó Anna hotel előtt. És végre én is elmondhattam magamról, hogy a Köztársasági Őrezred szállított. Igaz, ennek valószínűleg én sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítok, mint amilyen jelentősége valójában van.
Szerző: Orosházi Tamás
Kép: Szigeti Tamás
