Kis csapatban, nagy objektívekkel várjuk az európai külpolitika celebjeit a gödöllői kastély kapuja előtt. Perceken belül érkeznek, élükön Ashton külügyi biztossal. Jön az elegáns csapat, a vakuk villognak. A svéd, a német és a holland külügyminiszter, sőt maga Ashton is odalép a kordon mögött álló újságírókhoz, és türelmesen válaszol.
Első bódulatomban még nem jutottam túl azon, hogy ilyen nagy emberek állnak előttem hús-vér valójukban. Csak fogtam a diktafonom és odatoltam, ahova mindenki más.
Ezután a biztonságiak visszakísértek a sajtóközpontba, ahol azonnal beindult az informatikai szeminárium: mindenki kicsapta a laptopját, diktafonba fülhallgató, fényképezőből memóriakártya és indulhat a hírgyár. Előtte persze a klasszikus kávé és pogácsa.
Az infodeskben interjút kérhettünk a külügyminiszterektől. Az olasz csak olaszul, a német csak németül. Jövőre tényleg megtanulok németül. Végül is nagyon elcsúszott a program és szinte minden interjúra letámadásos módszerrel került sor.
Később visszavezettek minket a kastélyba, ahol egy ajtó előtt vártunk vagy háromnegyed órát a miniszterekre. A nagy izgalomban lassan tudatosult bennem, hogy lassacskán, de inkább biztosan szükségem lesz egy mosdóra. Viszont az én sárga jelzésű PRESS kártyám nem tette lehetővé, hogy kíséret nélkül mozogjak a kastély területén. Így megtörtént az, ami kiscsoportos korom óta nem fordult elő: kísérettel mentem pisilni.
A várakozás közben segítséget kért a makedón köz TV riportere, majd jött a kérés, hogy meséljek neki a médiatörvényünkről. A dologból egy hosszú beszélgetés lett, (sajnos) számtalan párhuzamot találtunk a két ország politikai kultúrája között. De náluk még rosszabb. Például a mi médiatörvényünk elbújhat amellett, hogy a makedón köz TV-nek mindenről egyeztetnie kell a kormánypárt PR-osával.
Szerettem volna kérdezni a holland külügyminisztert a bevándorlókkal kapcsolatban. Sokat vártam rá. Mikor átért a sajtóközpontba, beviharzott egy interjúszobába négy újságíró kíséretében. Csatlakoztam, és ott ültem három holland és egy horvát újságíró társaságában. Legalább kétszer annyi idősek voltak, mint én és legalább százszor jobban beszéltek hollandul. Türelmesen kivártam, amíg a miniszter úr mindent elmesél a honfitársainak, majd a horvát újságírónak az ő csatlakozásukról.
Nekem már csak két kérdésre maradt időm, de azokat ügyesen megkerülte. Elmondta a hivatalos nagyon demokratikus és liberális álláspontot, hogy felelősséget kell vállalnunk az ég világon mindnekiért, tök mindegy, hogy ezzel a saját országukban már nem tudnak népszerűek lenni a politikusok.

Szerző: Kóbor Andrea

Fotó:Kovács András