Június utolsó hétvégéjén, az EU-s elnökség végéhez közeledve hatalmas búcsút rendeztek a Duna fővárosi szakaszának mindkét partján. Rengeteg program, színes kiállítók, ízletes ételek és tömeg várta a látogatókat.
Lassan a végéhez ér a korábban végtelennek hitt elnökségi félév. Rengeteg minden történt hat hónap alatt, nehéz feladat elé állítva a szervezőket és a döntéshozókat egyaránt. Egy korszak, ha mégoly rövid volt is, de lezárul kis hazánk életében, ideje hát körülnézni és mérleget vonni.
Rendkívül feszült nemzetközi légkörben vette át Magyarország az Európai Unió Tanácsának soros elnöki posztját. A feszültséget az arab világban zajló, általunk demokratikusnak nevezett változások alapozták meg. Sokáig csak kommentár nélkül zúdultak ránk a képsorok a vérfürdőbe torkolló lázadásokról. Egy idő után azonban – különösen a líbiai események kapcsán – rájöttünk, hogy az ügyben igenis van tennivalója Magyarországnak. Soros elnökként ugyanis ránk hárult az a feladat, hogy diplomáciai tárgyalásokat folytassunk az EU nevében Kadhafi rezsimjével. Ennek sikerességéről sajnos nem tudok beszámolni, hiszen kevés részlet került nyilvánosságra, az azonban elgondolkodtató, hogy a magyar nagykövetség a mai napig Tripoliban székel, míg az összes többi európai ország diplomatái már réges-rég Bengáziban vannak. A február végén zajló civil-menekítésben is kivette a részét a magyar kormány, hiszen mentesítő járatot küldött Líbiába, fedélzetén több tucat felfegyverzett, speciálisan kiképzett katonával.
Sajnos a magyar elnökség alatt a világ ismét szembesülhetett a természet pusztító erejével, és azzal, hogy a nukleáris energia felhasználásával mennyire pengeélen táncolunk. Természetesen a Japánt ért természeti csapásról van szó. Szörnyű abba belegondolni, hogy a világgazdaság talán legpontosabban működő és legfejlettebb ipari gépezetét több hétre térdre kényszerítette a természet. És a világ semmi mást nem tudott tenni, mint nézni, ahogy elönti a víz az utakat, a házakat, az életeket.
Nehéz dolga volt a magyar elnökségnek az akaratát külföldön érvényesíteni, miközben itthon a politikai helyzet koránt sem mondható ideálisnak. Nemzetközi támadások érték az országot az új alkotmány, a médiatörvény, és még sok egyéb miatt is, ami szép lassan felőrölni látszott az energiánkat.
Mindezek ellenére az elnökség nem mondható kifejezett bukásnak. Sőt. A szakemberek mind dicsérik a szervezőket, az ide látogató vendégek egytől egyig elégedetten hagyták el az országot. A találkozók profin voltak megszervezve, a háttérmunkát egy nagyon lelkes és felkészült csapat végezte, így nemcsak az ideérkező politikusok, de az újságírók is a legjobb körülmények között dolgozhattak.
De mint mindennek, ennek is eljött a vége. Nagyjából ezer rendezvénnyel a hátunk mögött adjuk át július elsején az elnökséget Lengyelországnak és a következő elnökségi triónak. És hogy erről ne csak a politikusok és a híreket követő emberek tudjanak, egy méltó záróünnepségre is sort kerítettek, méghozzá Budapest belvárosában, a Duna parton.
A háromnapos mulatozáson láttunk sok érdekes dolgot. Volt kirakodóvásár, hagyományőrzés, étel, ital, szóval minden, ami egy igazi búcsúhoz kell. A belvárost járva azonban az a gondolatom támadt, hogy Magyarországon az összes szabadtéri rendezvény egyforma. Legyen szó egri várjátékokról, EU-s elnökségi búcsúztatóról, vagy nemzeti ünnepről. Minden ugyanaz, csak a díszlet és a feliratok változnak. Az árusok, az ételek, a szagok, de még az emberek is ugyanazok alkalomról alkalomra.
A háromnapos rendezvénysorozat programjába sikerült az év legnagyobb ingyenes koncertjét is belezsúfolni. A Kapcsolat koncert igazán sok embert, magyart és külföldit megmozgatott. Sokan nem is tagadták, hogy azért jönnek, mert ingyenes. Az USA-ból ideérkező előadó (talán énekesnek kicsit túlzás lenne nevezni) egy egyórás műsorral örvendeztette meg a százezres nagyságú tömeget. Nem mondanám, hogy ez volt életem legjobb koncertje, de túl vagyunk rajta.
Mint ahogy túl vagyunk az elnökségen is. A végére kicsit megfáradtan, de teljesítettük, amit tőlünk vártak. És az elnökséggel a végéhez közeledik a FESZ programja is. Én személy szerint nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem benne, és remélem, hogy lesz még alkalmam együtt dolgozni mindazokkal, akikkel itt megismerkedtem.
Szerző: Orosházi Tamás
